Keressen bizalommal: +36 70/458-2230

Teljes kivitelezés, felújítás

A szobafestésről

Bár nem tűnik bonyolult dolognak, de sok helyen el tudunk benne vérezni, ha otthon neki állunk szakember nélkül.

Tessék elhinni nekem láttunk már sok mindent. A kedvencem, mikor egy kedves barátunk azt gondolta, hogy a 4-5 éves megmaradt festék megfelelő lesz ahhoz, hogy otthon a hibákat kijavítsa. A végeredmény: teljesen más színű fél szoba (azt gondolta a száradás után minden ugyanolyan színű lesz) 

 Térjünk át a festésre.

Lépésről lépésre

  • Akár a teljes lakást szeretnénk átfesteni, akár csak egyetlen helyiséget, első lépésként mérjük fel a felületek állapotát. Szerencsés esetben a glettelés és a meglévő egy-két réteg festék elbír egy újabb mázolást, ha viszont már négy-öt előzőleg felvitt réteg van a falon, ajánlott a régi festéket lekaparni.
  • Először le kell mosni  a felületet mosószeres vízzel, így könnyebb lesz egy spatula segítségével eltávolítani a festéket. Számolnunk kell azzal hogy a munka sok porral jár.
  • 7-8 m2 falfelület 1 liter festéket igényel, viszont  ez csak egy réteget jelent, tehát a kapott eredményt még meg kell szorozzuk a rétegek számával. Ha a felületen nincsenek durva hibák, glettanyagból egy helyiségben általában 1-2 kg elegendő, de ezzel kapcsolatban érdemes konzultálni egy szakemberrel, illetve kérjünk tanácsot egy szakáruházban.

 

Nagyon fontos hogy jó minőségű anyagot használjunk, és ne feledjük a mélyalapozót! Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a felület fogadja a tapéta ragasztóját, ugyanis a festékes falon jóval nehezebb tapétázni, nyilván nem lehetetlen, de minimális tapasztalat szükséges hozzá.

 

  • A mélyebb repedéseket habarccsal vagy speciális glettel töltsük ki, de egy makulatúracsík is javíthat az összképen.
  • A legjobb megoldás mégiscsak az, ha üvegfátyollal végigfedjük a falat, és erre kerül a festés, mert akkor biztosan nem bújnak elő újból a hibák. A mennyezet hosszú repedéseihez nagy kötőszilárdságú glettet használhatunk, amit könnyen simára tudunk dolgozni.
  • Ha a gletteléssel készen vagyunk, jöhet a csiszolás. Az igényesebb mesterek ezután megismétlik az egész folyamatot, így tükörsima fal lesz a végeredmény, már csak le kell kefélni. A sok fáradozás jutalma egy szépen festhető felület lesz, amely súrlófényben sem hullámzik.